A Ginop keretében a cégek 5-15 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek eszközbeszerzésre és szoftverbeszerzésre.
4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 262 mikro-, kis- és középvállalkozás munkahelyteremtésre.
Az OTP Bank a jövőben nagy hangsúlyt helyez a digitalizációra, ennek támogatására a bank a közeljövőben intenzív nemzetközi programot indít startupok, fintech vállalkozások számára.
Csaknem egymilliárd forintnak megfelelő kockázati tőkét oszt szét a Microsoft Európa, Észak-Amerika és Izrael mesterséges intelligenciában utazó legjobb startupjai között.
Az eredetileg kiírt október 20-i határidő helyett, október 31-ig pályázhatnak a felvidéki kkv-k a magyar kormány által felajánlott ötmilliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásra.
Az Európai Bizottság 5,9 millió eurót (mintegy 1,8 milliárd forint) ruház be 119 innovatív vállalkozásba, amelyek között 3 magyar cég is található.
Kilencedik alkalommal hirdeti meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, amelyre a 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők 2017. november 12-ig.
Huszonöt mikro-, kis- és középvállalkozás 5,5 milliárd forint támogatást nyert el a Ginop keretében versenyképességének és termelékenységének erősítésére.
Az Invitech Solutions október elején ismét meghirdette az egyik legnépszerűbb hazai innovációs seregszemlét, az Invitech InnoMax Díjat. Milyen pályázatokat várnak a szervezők?
Felvidéki Gazdaságélénkítő Program forrásaira pályázhatnak a felvidéki mezőgazdasági-, illetve mikro-, kis- és középvállalkozók.
Az idén hetedik alkalommal hirdették meg a Családbarát munkahely pályázatot és a mai napon adta át a díjazottaknak járó elismerést az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
13,5 milliárd forint támogatást nyert el 70 mikro-, kis- és középvállalkozás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program keretében.