A már nem használható pénztárgép üzemeltetője választhatja a szerkezet használatból történő kivonását, illetve a szerviz közreműködésével történő selejtezést – derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közléséből. Fontos, hogy bármelyiket is választod, figyelemmel kell lenned a vonatkozó rendelet – elsősorban adómemória kiszerelésével és megőrzésével kapcsolatos – előírásaira.
Amennyiben magad vonod ki a használatból a pénztárgépet, úgy erről köteles vagy az adóhatósághoz adatszolgáltatást teljesíteni. A használatból kivont pénztárgép adómemóriáját köteles vagy az adó megállapításához való jog elévüléséig megőrizni. Az adómemória megőrzése történhet a pénztárgép megőrzésével, mely esetben értelemszerűen nincs lehetőség a pénztárgép hulladékként történő leadására, hiszen az adómemória annak részét képezi.
Szerviz általi selejtezéskor viszont a pénztárgép üzemeltetőjét nem terheli adatszolgáltatási kötelezettség, ugyanis azt a szerviznek kell elvégeznie. A selejtezésnek része az adómemória kiszerelése is, amelyet az üzemeltető ebben az esetben is köteles megőrizni az adó megállapításához való jog elévüléséig.
A pénztárgép hulladékként történő átvételéért a gyártó, illetve forgalmazó nem – illetve kivételes esetben kezelési költségeivel arányosan – számolhat fel díjat, addig a selejtezésért, illetve az adómemória kiszereléséért a szerviz saját díjszabása szerint jogosult erre, így az üzemeltetőnek ebben az esetben költsége merülhet fel.
A NAV arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyártó – az átvételi helyen – mind az általa, vagy más által forgalomba hozott és hulladékká vált pénztárgép átvételére köteles A gyártó a pénztárgép átvételéért a hulladékká vált eszköz birtokosától díjat, térítést nem kérhet, azonban ha az átvételre kínált pénztárgép a berendezésre jellemző alapvető alkatrészeket nem tartalmazza (például bontás után, ahol az értékesebb fémtartalmú alkatrészeket, nyomtatott áramköröket eltávolították) a gyártó az átvételi kötelezettség teljesítése mellett a kezelési költségeivel arányos díjat számíthat fel.
Fotó: FreeDigitalPhotos