Az elmúlt hetekben több olvasónk is jelezte, hogy számlavezető bankja nyilatkozatra kötelezi őket. Mint arra - telefonon, e-mailben, és postai levélben is - felhívják a figyelmet, erre az új pénzmosás elleni törvény miatt van szükség, amivel a terrorizmus és szervezett bűnözés ellen veszi fel a harcot a kormány a pénzintézetekkel együtt.
A bankoknál arról kell nyilatkozni, hogy ténylegesen mi vagyunk a számla és a cég tulajdonosai, ezt egy úgynevezett "tényleges tulajdonosi nyilatkozat" kitöltésével tehetjük meg. Ennek lényege, hogy nyilatkozunk arról, hogy a saját nevünkben járunk el, illetve, hogy a tényleges tulajdonos nevében járunk el, de a nyilatkozat kitöltése már cégformától függően változhat. Ezekről a bankok saját internetes oldalán lehet tájékozódni. Sok bank kereste fel ügyfeleit az elmúlt hetekben, akik még ezután sem töltötték ki a nyilatkozatot, azokat várhatóan többször is megkeresik, elsősorban telefonon várható a kapcsolatfelvétel.
Lényeges, hogy kitöltsük a nyilatkozatot legkésőbb év végéig, mivel ha ezt elmulasztjuk, akkor január 1-től nem tudunk majd hozzáférni a számlánkon található pénzhez.
Hatalmas mennyiségű nyilatkozatot kell a bankoknak feldolgozniuk, ezért érdemes minél hamarabb beküldeni a nyilatkozatot a banknak, egy olvasónk ugyanis azt is jelezte, hogy hiába küldte el már hetekkel korábban, a bankja telefonos ügyfélszolgálata még mindig hetente megkeresi őt a nyilatkozat kitöltése miatt.
Ebből is látszik, hogy amennyiben nem szeretnénk úgy kezdeni az új évet, hogy a bankszámlánkhoz nem férünk hozzá, akkor érdemes minél előbb leadni a nyilatkozatunkat.
Külön nyilatkozatot kell tenni arról, ha az adóalany amerikai adóalany, ez elsősorban a külföldi tulajdonú magyar vállalatokra lehet igaz.
Bár a bankok maguk is megkeresik az ügyfeleiket, többnyire telefonon, de a legtöbb pénzintézet honlapján megtaláljuk a nyilatkozatot, sőt van, ahol kitöltési útmutatót is találhatunk. A nyilatkozatot meg lehet tenni személyesen, levélben és elektronikusan is, bankfüggő, hogy hol, melyik úton kéri a pénzintézet a dokumentumot.
Fotó: FreeDigitalPhotos
Sikerescég.hu/Pénzcentrum