Ez pedig kihatással volt az egész európai devizapiacra. A frank-forint kurzus a kezdeti sokk után (hogy a frank árfolyama a korábbi 270 forint körüli szintről 380 forint közelébe ugrott) valamelyest visszatért a rendes kerékvágásba, és a frank késő délután már „csak" 320 forint közelében mozgott.
Az eurónál a tegnapi plafon szintén történelmi csúcsnak számított, hiszen egy rövid ideig az európai közös pénz 327,6 forintot ért. Kora estére ez alig mérséklődött, igaz, itt a növekedés sem volt olyan mértékű, mint a frank esetében.
A Magyar Nemzeti Bank a hírekre reagálva azt közölte, hogy a lakossági deviza alapú jelzáloghitelesek törlesztőrészlete már nem emelkedhet, a kormány, a jegybank és a hazai pénzügyi rendszer időben felkészült az árfolyamkockázatok kezelésére azzal, hogy 2014 novemberében előre rögzítette a deviza alapú fogyasztói jelzáloghitelek átváltási árfolyamát. Az intézkedés 700 milliárdos adósságnövekedéstől mentette meg a devizahiteleseket.
A magyar jegybank hozzáfűzte, hogy mintegy 9 milliárd eurót biztosított a nemzetközi tartalékából az elszámoláshoz és a forintosításhoz. Mindez lehetővé teszi, hogy a forintosítási törvénynek megfelelően a bankok 2015. február 1-jén a svájci frank alapú jelzáloghiteleket 256,5 forintos árfolyamon átválthassák. A devizahitelesek már 2015. január 1. óta is ezen a rögzített átváltási árfolyamon fizetik a törlesztőrészleteiket, így a svájci frank erősödése őket nem érinti.
Nem ilyen szerencsések viszont azok, akik autójukra vettek fel devizahitelt, hiszen rájuk nem vonatkozik az adósok helyzetét megkönnyítő törvény. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint a svájci frank árfolyamának rendkívüli erősödése mintegy 250 ezer devizaalapú járműfinanszírozási szerződést érint, a szövetség várakozásai szerint a havi törlesztőrészletek összege nagyságrendileg az árfolyam elmozdulásának mértékével növekszik.
Sikerescég.hu
Fotó: FreeDigitalPhotos