Jump to content

Százmilliárdokat bukhat a költségvetés a vasárnapi zárva tartáson

2015. 01. 22. 09:58

Várhatóan 200-250 milliárd forint hiányzik majd a költségvetésből a boltok vasárnapi zárva tartása miatt Demján Sándor szerint, a foglalkoztatottak és az általános forgalmi adó kiesése következtében. A Nemezetgazdasági Minisztérium viszont úgy látja, ezek légből kapott számok.

Demján Sándor a VOSZ és a Liga Szakszervezetek által benyújtott, a vasárnapi zárva tartás elleni népszavazási kezdeményezés részleteiről tartott sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a kereskedelmi értékesítés átlagosan ötször annyi hasznot hoz az államnak, mint az ipari termelés.

Az ipar átlagosan 5 százalékos haszonnal dolgozik, a kereskedelemben a 27 százalékos áfa több ennél - jegyezte meg. Hozzátette: ha a költségvetésből bevétel esik ki, akkor azt pótolni kell, új adó jön, mint az útdíj vagy a napelemekre kivetett adó.

Hangsúlyozta: a vasárnapi zárva tartásról érdemi egyeztetés hiányában, egy üzleti terv alapján szűk körben eldöntött intézkedés támadás a vállalkozók tulajdona ellen, ami morálisan is elfogadhatatlan. Megjegyezte: egy kormányzati technológia ellen szólalnak fel, amely során a versenytársakat adókkal, szabályzókkal tönkreteszik, majd olcsón felvásárolják, monopolhelyzet teremtve a piacon.

Gaskó István, a Liga szakszervezetek elnöke elmondta: a Liga a VOSZ-szal együtt adott be népszavazási kezdeményezést az üzletek vasárnapi zárva tartása ellen, amit a Nemzeti Választási Iroda kedden átvett. Szavai szerint „nem lesz könnyű dolog" a népszavazás, mivel 2012 óta több mint 50 százalékos részvételi arányt ír elő az alaptörvény. A parlamenti, önkormányzati, valamint az uniós választásokon sem követelik meg az 50 százalék plusz egy szavazatot előíró érvényességi küszöböt – emlékeztetett. Szerinte ezzel azt üzeni a hatalom, hogy nem kíváncsi az emberek véleményére.

A Liga elnöke hangsúlyozta: a munkavállalókat senki nem kérdezte meg a zárva tartásról, tudomásuk szerint az érintett kiskereskedelmi cégeknél a munkavállalók több mint 80 százaléka ellenzi az intézkedést.
Úgy vélekedett, az üzletek bezárása miatt 25-30 ezer munkahely fog megszűnni. Ehhez hozzáadódik, hogy az intézkedés a kapcsolódó kiszolgáló tevékenységekben - logisztika, beszállítás – további mintegy 15 ezer munkahely megszűnését jelentheti, elérve így az 50-55 ezres számot.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter "légből kapottnak" nevezte a VOSZ számításait. Kiemelte: a szakszervezetek a vasárnapi kiskereskedelmi forgalom teljes eltűnésével számolnak, holott azok nagy része, aki vasárnap vásárol, majd hétfőtől szombatig teszi ezt meg.

"Nyilvánvalóan egy bizonyos kisebb arányú vásárlás eltűnhet a forgalomból, de hogy teljes egészében azzal számoljunk, hogy ez eltűnik, az nonszensz, lehetetlen" - mondta.

Sikerescég.hu/MTI

Fotó: FreeDigitalPhotos