Jump to content

A cégeknek kedvezően változikaz adózás

2015. 05. 14. 19:53

Most a parlament elé kerülő adótörvény-javaslat az elmúlt tíz év legrövidebb adócsomagja. Alig több mint 30 paragrafusból áll, s az adócsökkentés költségvetését megalapozandó nem tartalmaz új adót vagy adóemelést, a közterhek vagy mérséklődnek vagy nem változnak - mondta Tállai András.

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a javaslatcsomagot nagyon korán, még az első félévben elfogadhatja a parlament, ami ugyancsak erősíteni fogja a gazdaságpolitika kiszámíthatóságát, hitelességét. Az adójavaslatot egyszerre tárgyalják a költségvetéssel.

A társasági adózásban bevezetik a növekedési adóhitelt. Azok a vállalkozások, amelyek egyik évről a másikra ötszörösére növelik adózás előtti eredményüket, elhalaszthatják az adó megfizetését, így több forrásuk marad tevékenységük bővítésére. Közölte, új közművezetékek építése esetén a hatodik évtől kell az adót megfizetni a közművezetékek után, az internetvezetékek esetében rekonstrukció, felújítás esetén is érvényesíteni lehet ezt a kedvezményt.

Az egészségügyi alapszolgáltatást végző orvosok munkáját azáltal is támogatni kívánja a kormány, hogy a helyi iparűzési adóról (hipa) szóló törvény módosításával lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok kedvezményt, mentességet adjanak a háziorvosoknak, aminek révén évi 1,5 milliárd forint maradhat náluk - ismertette az államtitkár. Ez mintegy 6300 háziorvost érint, a kedvezmény összege pedig évente elérheti a 200 ezer forintot.

A már ismert módosítási javaslatok közül kiemelte a személyi jövedelemadó (szja) adókulcsának 16-ról 15 százalékra való mérséklését, amivel 120 milliárd forint marad a családoknál.

Tovább növekszik a családi adókedvezmény mértéke is, a kormány ígéretének megfelelően a kétgyermekes családok kedvezménye 2016-ban gyermekenként a jelenlegi 10 ezerről 12 500 forintra emelkedik, a következő három évben ugyanilyen mértékben nő, és 2019-re két gyermek után már eléri a havi 40 ezer forintot.

Az általános forgalmi adó (áfa) változásai közül kiemelte, hogy a sertés tőkehús áfája 27-ről 5 százalékra mérséklődik, ezáltal 25 milliárd forint marad a fogyasztók zsebében. Hozzáfűzte: a kormány elemzi a tapasztalatokat, és utána kerülhet napirendre további alapvető élelmiszerek áfájának a csökkentése. Az áfacsökkentésnek meg kell jelennie a fogyasztói árakban - hangsúlyozta. Ennek legjobb ösztönzője szerinte a verseny.

Az EBRD-vel kötött megállapodás nyomán 2016-ban csökken a bankadó is, a mérlegfőösszeg 0,53 százalékáról 0,31 százalékára, ami 60 milliárd forinttal mérsékli a hitelintézetek terheit. A kormány cserébe a hitelezési aktivitás bővülését várja, azt, hogy a bankok részt vegyenek a magyar gazdaság finanszírozásában - erősítette meg.

Sikerescég.hu/Privatbankar.hu

Fotó: FreeDigitalPhotos