Bőven ad munkát a külföldi hatóságoknak is a magyar adóügyek tisztázása. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jó ideje számos alkalommal fordul az EU államainak hivatalos szerveihez, némelykor pedig az európai közösségen kívüli országok is kapnak magyar levelet. – Idén fél év alatt majdnem kétezer megkeresést küldött külföldre a NAV – mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére a szervezet szóvivője. Kis Péter András hozzátette: az esetek túlnyomó részében az unió valamely tagállama volt a címzett, úgynevezett harmadik országba mindössze egy-két tucat alkalommal postázott a magyar adóhivatal.
A válaszokra idén – legalábbis eddig – nem kellett olyan sokat várnia a NAV-nak, mint a korábbi években. Két évvel ezelőtt, 2013-ban például átlagosan fél év alatt érkeztek meg a külföldi visszajelzések, tavaly négy hónapig tartott a postafordulás ideje, 2015 januárja és júniusa között viszont átlagosan két hónap kellett az információk megérkezéséhez. A NAV egyébként több témakörben, különböző szabályok alapján keresheti meg más államok hatóságait, hivatalos fórumait. Az unión belüli kapcsolatfelvétel mikéntjét közösségi jogszabályok határozzák meg, a többi ország ügyében a kapcsolattartást az adóegyezmények rendezik.
A szóvivő közlése szerint leggyakrabban áfaügyekben kért nemzetközi segítséget a NAV. A forgalmi adó kapcsán levelező magyar hivatalnokok jól ismerhetik a szlovák, a német és a román hatóság címét, a NAV ugyanis – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is ezekbe az országokba adta fel a legtöbb megkeresést. A küldeményekben egyébként a hazai hivatal főleg a látókörébe került cég ottani üzleti kapcsolatairól és ügyleteinek körülményeiről érdeklődött. Így gyakran kerülhettek szóba például a megrendelés, a szállítás és a fizetés lényeges mozzanatai. A NAV ugyanakkor más ügyek kapcsán is küldött külföldre érdeklődő leveleket: ilyenkor rendszerint Németország, Ausztria és Szlovákia volt a célpont. A kérdések ezekben az esetekben például arról szólhattak, milyen jövedelmet szereztek külföldi munkaviszonyból bizonyos magánszemélyek, emellett igényelhetett a magyar adóhivatal banki adatokat, kölcsönökkel kapcsolatos információkat is.
– A NAV némelykor azért keresi meg a külföldi szervezeteket, mert a hazai lehetőségek már nem kecsegtetnek érdemi adatok megszerzésével, de valamely tényező körül még mindig adódnak kérdőjelek – mondta magyarázatként Kis Péter András. A nemzetközi érdeklődésre így bonyolult ügyekben kerülhet sor, s okot adhat a levelezésre a vizsgált cég vagy magánszemély magatartása. Van példa arra is, hogy egyszerre több helyre címez küldeményt a magyar hivatal. Ilyenkor gondot okozhat, ha a válaszok különböző időpontokban futnak be.
Sikerescég.hu/Napi Gazdaság
Fotó: FreeDigitalPhotos