Bár a korábban megszokott uniós és nemzeti értékhatárok – kisebb változtatásokkal – továbbra érvényben maradnak, fontos változás, hogy ezektől függetlenül minden olyan esetben, ahol a támogatás meghaladja a 25 millió forintot közbeszerzési eljárás lefolytatására lesz szükség.
A törvény alkalmazását a 2015. november 1-je utáni beszerzéseknél kell alkalmazni, azaz ha ma megrendelik a pályázatban tervezett eszközöket, szolgáltatásokat, építési beruházást, akkor még nem kell alkalmazni a fenti szabályt.
Fontos tudni, hogy a megszokott pályázati szabályoktól eltérően abban az esetben is közbeszerzés köteles a beszerzés, amennyiben a projektnek csak egy része kerül törvény hatálybalépést követően megrendelésre, ha az erre a részre jutó támogatás meghaladja a 25 millió forintot. Nem elég tehát egy eszköz megrendelésével elindítani a projektet, ez nem mentesíti a pályázót a közbeszerzéssel kapcsolatos kötelezettségek alól.
„Az új törvény nagyobb versenyt, átláthatóságot biztosít, ám természetesen ennek ára van – mondta el az üzletrész.hu-nak Essősy Zsombor, a MAPI Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója. – Alaposabb szakértői munkára lesz szükség, komoly felkészülést és tudást igényel, ha egy vállalkozás nem szeretné a jövőben visszafizetni a megnyert támogatását közbeszerzési nem megfelelősség miatt."
Egyúttal arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy továbbra is érvényes az a szabály, hogy a csak a pályázat benyújtását követő naptól kezdhető meg a beruházás.
Természetesen még rengeteg nyitott kérdés van a témában, azonban a jelenlegi információk alapján a közbeszerzési kötelezettség a legtöbb pályázatot érinteni fogja, valamelyest lassítva azok megvalósítását.
Sikerescég.hu/Profit7.hu
Fotó: FreeDigitalPhotos