A NAV revizorai tavaly hetvenezer ellenőrzést fejeztek be, ezeket idén – szeptember végéig – újabb 76 ezer vizsgálat követte. A 2014-es eljárások közül 11 ezerben bukkantak mulasztásra, a mostani kilenc hónapban pedig további 13 ezer alkalommal derült fény hiányosságokra.
– Ezek miatt az elmúlt évben összesen egymilliárd forint mulasztási bírságot szabott ki a NAV, miközben az idei büntetések együttes összege 1,1 milliárd forint körül van – közölte Kis Péter András, hozzátéve: a revizorok nemegyszer adóhiányt is megállapítottak. A pénztárgépek ellenőrzése nyomán csak idén 680 millió forintnyi közteher lerovására kötelezték az érintetteket.
A szóvivő egy jelentéktelennek tűnő, mégis igen fontos mozzanatra külön is felhívta a figyelmet. A jogszabály értelmében a vállalkozásnak kötelessége garantálni, hogy az online adatkapcsolat folyamatos legyen pénztárgépe és a NAV között.
Amennyiben a kapcsolat megszűnik, a kassza nem küld információkat az adóhivatalnak, így a vállalkozás nem tesz eleget adatszolgáltatási kötelezettségének. – Megeshet, hogy a vállalkozás nem kötött szerződést valamely olyan mobilszolgáltatóval, amely az adatkapcsolatot garantálhatná, vagy megkötötte ugyan a kontraktust, de a szolgáltatás díját nem fizette be. Ha emiatt nem küldi el a vállalkozás pénztárgépe az adatokat, az érintett szankcióra számíthat – jegyezte meg a szóvivő, majd hozzátette: a NAV levélben értesíti azokat, akiknek készüléke legalább egy hónapja nem továbbít információkat. Az értesítés elektronikus úton az ügyfélkapus tárhelyre, vagy postai levélben érkezhet meg a címzettekhez. Az efféle tájékoztatás kiküldésekor a hatóság biztosra megy, a NAV ugyanis az adatkapcsolatot biztosító hírközlési szolgáltatóktól mindenkor tudomást szerez arról, melyik vállalkozás mulasztotta el a szükséges szolgáltatási díj lerovását.
Sikerescég.hu/Magyar Idők
Fotó: FreeDigitalPhotos