Jump to content

Több százezren próbáltak bliccelni

2015. 11. 23. 20:12

Tavaly 276 ezer pótdíjfizetési felszólítást küldött ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt., 2,5 milliárd forint pótdíjat fizettek be.

Tavaly 276 ezer pótdíjfizetési felszólítást küldött ki az e-matricák értékesítését és ellenőrzését végző Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., ebből mintegy 2,5 milliárd forint pótdíjat fizettek be – tájékoztatta a Világgazdaságot a NÚSZ annak kapcsán, hogy a kormányzat a jelenlegi pótdíjrendszert átalakította volna, a pótdíjak beszedését a rendőrség hatáskörébe utalta volna át. Azoknak, akik a D1, D2, U kategóriában, vagyis jellemzően személyautóval, e-matrica nélkül használják a díjköteles gyorsforgalmi utat – 30 napon belül – mintegy 15 ezer forint pótdíjat kell fizetniük, ezen túli fizetés esetén pedig csaknem 60 ezer forint a bírság összege.

A NÚSZ-nak nincsenek hatósági jogkörei, de fejlesztései révén növelni tudta az ellenőrzések hatékonyságát, és meggyőzte az érintett minisztériumokat, hogy értelmetlen változtatni a bevált rendszeren. Úgy tudjuk, hogy a NÚSZ a hazai bliccelők mellett a külföldiekkel szemben is egyre hatékonyabban tud fellépni, a társszervekkel fenntartott kapcsolatai révén. A NÚSZ nemrég integrálta díjellenőrzési rendszereit, a felállított kamerák egyszerre képesek az e-matricás, valamint a teherautók által használt HU-GO e-útdíjrendszerben is ellenőrizni a használati jogosultságot.

Ezzel olyan helyeken is megvalósul a kamerás ellenőrzés, ahol ennek a technikai feltételei korábban nem voltak meg. Az integrációt követően a korábban csak HU-GO-ellenőrzést végző portál az év első hét hónapjában csaknem 50 ezer jogosulatlan e-matricás úthasználatot regisztrált. Idén az első nyolc hónapban 8,69 millió e-matricát értékesített a NÚSZ Zrt., az ebből származó bevétel bruttó 45,4 milliárd forint volt. A társaság tájékoztatása szerint az e-matricás bevételek időarányosan teljesültek.

Az e-matrica-vásárlás elmulasztását tehát továbbra is pótdíjfizetéssel szankcionálja a NÚSZ, de valószínűleg változik a parkolással kapcsolatos bírságolás gyakorlata. Ha a parlament elfogadja a módosítást, akkor nem a szabálysértés konkrét idejétől ketyeg az óra, hanem akkortól, amikor a vétkes jármű üzemben tartója az erről szóló postai értesítőt kézhez veszi. Ezen a ponton azért változik a jogszabály, mert a jelenlegi gyakorlatban nem igazolható, hogy a járművezető megtalálja-e a bírság fizetésre felszólító, a szélvédőre helyezett „mikuláscsomagot".

Sikerescég.hu/Világgazdaság

Fotó: FreeDigitalPhotos