Jump to content

Jelzálog nélkül is pénzhez juthatnak a vállalkozások

2018. 07. 30. 15:00

Számos kis-és középvállalkozás szeretné a forgalmát jelentősen megnövelni, ám komoly feltételeket kell teljesíteniük ahhoz, hogy versenybe szállhassanak. Az egyik legnagyobb akadály számukra a tíz, százmilliós garancia előteremtése. Ebben segíthetnek azok a garanciaprogramok, amelyeket a Start Garancia Zrt. kínál. Minderről Zoltán Csaba, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatója nyilatkozott a hirado.hu-nak.

 Milyen eredménnyel zárta a tavalyi évet a Start Garancia Zrt.? 

 – A Start Zrt. garancia szerződésállománya tavalyi év végén megközelítette a négymilliárd forintot. Az állományból 1,3 milliárd forint értékű szerződést 2017-ben kötöttünk, míg a fennmaradó rész a korábbi években kötött, de még élő szerződéseket jelenti. Az új szerződések döntően közbeszerzési garanciákhoz kapcsolódtak, így ez tekinthető a 2017. év legnépszerűbb termékének.  

– Milyen típusú kis-és középvállalkozások fordultak a Start Garanciához leginkább?

– Valamennyi ügyfelünk hazai kis- és középvállalkozás. Mivel legnagyobb számban közbeszerzési garanciát vállaltunk, elsősorban közbeszerzési eljárásokon megbízást elnyert vállalkozások vették igénybe garanciáinkat. A közbeszerzések állami beruházásokhoz, valamint eszközbeszerzésekhez kapcsolódnak, ezért ügyfeleink döntően építőipari-, tervező-, illetve informatikai cégek voltak. Idén viszont egyre több agrárvállalkozás igényel garanciát a Starttól. 
 
– Mi a cég idei célja?

– Ambíciózus célokat tűztünk ki 2018-ra. Szerződésállományunkat nyolcmilliárd forintra, azaz a tavalyi kétszeresére kívánjuk növelni. Az első félévben ugyan elmaradtunk az időarányos tervtől, reményeink szerint év végére teljesítjük a célt. Ez döntően azon fog múlni, hogy a vidékfejlesztési uniós támogatások felhasználása végre lendületet vesz-e. Ebben az évben ugyanis az ilyen típusú támogatások ötven százalékos előlegének lehívásához szükséges előleg-visszafizetési garancia állomány növekedésével számoltunk, erre alapoztuk tervünket, de az első félévben még nem indultak el ezek a beruházások.

– Az idei esztendőben mely terméküket ajánlják leginkább?

– Idén az agrárvállalkozások és őstermelők által elnyert uniós támogatásból megvalósuló beruházásokhoz kapcsolódó pályázati garancia felfutását tervezzük. Az első félévben befogadott igénylések értéke megközelítette a 3,5 milliárd forintot, ami biztató a jövőre nézve. Ugyanakkor a garanciavállalás elbírálásának folyamata közben, vagy pozitív döntésünket követően, ügyfeleink nagy számban elállnak a szerződéskötéstől, így kevesebb mint egymilliárd forint értékben írtunk alá szerződést.

– Miért ez a nagyszámú elállás?

– Sokan döntenek úgy, hogy a tervezett beruházást az ötven százalékos támogatásintenzitás ellenére mégsem valósítják meg, mert nem találnak kivitelezőt vagy finanszírozó bankot. Illetve mára oly mértékben megnőttek a költségek a pályázat beadásának két évvel ezelőtti időpontja óta, hogy már nem éri meg a beruházást megvalósítani vagy gyökeresen megváltoztak a piaci viszonyok. Pedig a támogatási szerződések alapján mindössze 1-2 év áll rendelkezésre a projektek megvalósítására.  

– Van-e a 2018-as esztendőnek újdonsága. Olyan terméke, ami eddig nem volt még önöknél?

– Új termékkel idén nem kívánunk a piacra lépni. Úgy ítéljük meg, hogy a jelenlegi – pályázati, közbeszerzési, befektetési tőkegarancia, innovációs és k+f, illetve bérleti kauciós, pályázati garancia munkahelyteremtő beruházásokhoz – elemekből álló portfoliónk teljes egészében lefedi a kis- és középvállalkozások lehetséges igényeit. Idén sokkal inkább a már meglévő termékek értékesítésének növelésére, a termékek minél szélesebb körű megismertetésére, azok potenciáljának maximális kihasználására koncentráljuk erőinket.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, profit7/Fotó: pixabay.com)