Jump to content

Kevesebb fiatal vásárol hamis terméket

2018. 09. 20. 16:30

A legtöbb magyar fiatal továbbra is az alacsonyabb árat nevezte meg a hamis áru vásárlásának legfőbb motivációjaként. Harmadával nőtt azoknak a válaszadóknak a száma, akik már tisztában vannak a negatív gazdasági és társadalmi hatásokkal is – derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI közös kutatásából.

A tavalyi évvel összehasonlítva idén jelentősen visszaesett azoknak a válaszadóknak az aránya, akik az elmúlt egy évben bármilyen hamis terméket vásároltak: a 2017-ben mért negyven százalékos arányhoz viszonyítva több mint 12 százalékpontos javulást jelent (27,5%). Közülük ugyan minden második megkérdezett (51,6%) többször is vásárolt hamis árut, de a 2017-es adatokat vizsgálva (53,9%) ez több mint kettő, a tavaly előtti arányokat tekintve pedig csaknem 11 százalékpontos csökkenést jelent – áll a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a TÁRKI közös felmérésében. 

Idén jelentősen visszaesett az ár szerepe a fogyasztók végső döntésének meghozatalában: a válaszadók több mint fele (54,8%) ugyan az alacsony ár miatt döntött a hamis termék megvásárlása mellett, de ez csaknem 14 százalékponttal kevesebb a tavalyi évinél (68,6%). A hamis terméket (vagy termékeket) fogyasztók közel harmada (29%) a terméket az alacsonyabb ár miatt is megveszi, függetlenül annak minőségétől, ugyanakkor a hamis cikket annak alacsony ára miatt választók 70,6 százaléka azt állította, hogy ha az eredeti termék nem lenne sokkal drágább, akkor azt vásárolta volna meg.

A VOLT Fesztivál látogatóival készített felmérés kitért a hamisításból származó gazdasági károk megítélésére is: a válaszadók 48,7 százaléka szerint az olcsóbb hamisítványok az eredeti termékek gyártóit károsítják meg a legjobban, 31 százalékuk pedig úgy véli, hogy a fogyasztókra nézve van a leginkább negatív hatásuk. Úgy tűnik azonban, hogy a hamis termékekkel közvetlen kapcsolatba nem kerülő szereplők egyre jelentősebb szerepet töltenek be az interjúalanyok körében, hiszen a több mint hat százalékpontos növekedéssel idén már 18,6 százalékuk gondolta úgy, hogy a társadalom vagy az állam is kárt szenved a hamisítványok megvásárlásával.
 
„Idén három ifjúsági fesztiválon is részt vettünk, mivel kiemelten fontosnak tartjuk a fiatalok minél hatékonyabb elérését, hiszen a hamisítás szempontjából az egyik leginkább érintett célcsoportról van szó. A hatékony megelőzés érdekében elsősorban azt szeretnénk tudatosítani, hogy az olcsóbb, de hamis árucikkek vásárlása során valójában ők is károsultak lesznek. Egyre jobban sikerül megértetni azt is, hogy a hamisítás által okozott gazdasági károk emellett az ő jövőjüket is befolyásolják” – mondta Németh Mónika, a HENT titkára.
 
A HENT és a TÁRKI idei közös kutatása azt jelzi, hogy a válaszadókra továbbra sem az esetleges szankciók bírnak elrettentő hatással, hanem sokkal inkább a hamis termék minőségének megbízhatatlansága; a hamisítványt vásárlóknál ez az arány hetven százalék, a nem vásárolóknál pedig 77,8 százalék. Ezt követi a termékben rejlő egészségügyi kockázat, majd az átveréstől való félelem, végül a garancia és a jótállás elvesztése. 
 
A HENT titkára hangsúlyozta: a korábbi évek tapasztalataihoz hasonlóan az idei kutatás eredményei is egyértelműen azt bizonyítják, hogy a hamis termékek alacsonyabb ára még mindig elég vonzó a fiatalok számára, ráadásul a szankciók sem jelentenek elrettentő veszélyt. Ami a hamis termékhez való hozzáférés csatornáit illeti, a válaszadók jóval több, mint kétharmada (71%) az internetet, 29%-uk a piacot vagy utcai árusokat jelölte meg a hamis árucikk beszerzési helyének.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, profit7/Fotó: pixabay.com)