Jump to content

Magyarországi terveiről tárgyalt Palkovics Lászlóval a Huawei

2020. 03. 10. 14:27

Az ötödik generációs mobilhálózatok bevezetéséről és a Huawei Technologies magyarországi terveiről egyeztetett a vállalat Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel szerdán Budapesten - közölte a Huawei az MTI-vel.

A cég közleménye szerint a találkozón a miniszter kiemelte, hogy a magyar piac továbbra is nyitott a Huawei teljes részvétele felé az 5G technológia magyarországi kiépítésében.
A találkozón szó volt az 5G magyarországi bevezetéséről, felhasználási és biztonsági követelményeiről, valamint a magyar kutatás-fejlesztési lehetőségekről, a felhő infrastruktúra és a kiberbiztonság területén - írták a közleményben.
A Huawei vezetői és Palkovics László tárgyalt a vállalat digitális tudásának és képességeinek transzferéről.
A Huawei közölte, a miniszter a vállalat körül kialakult, nyugati vitáról azt mondta: "igazoltnak látjuk és fenntartjuk eddigi álláspontunkat, amely a kiberbiztonságot nem politikai kérdésként, hanem technológiaiként kezeli. A hazai piac továbbra is nyitott a cég teljes körű részvétele felé az 5G technológia hazai kiépítésében".

(Forrás: sikeresceg.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)