Jump to content

A gazdasági visszaesés számításakor a nemzeti jövedelmet is figyelembe kell venni

2020. 05. 11. 20:24

Remélhetőleg még pozitív tartományban lesz 2020 első negyedéve a GDP szempontjából, azonban a második negyedévben már visszeresére kell számítani – mondta Matolcsi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Hozzátette, reméli, hogy a harmadik negyedévtől pedig már elkezdődik a fellendülés időszaka.

A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy az ipari termelés az első negyedévben még pozitív tartományban volt, azonban márciusban riasztóan alakult a termelés, mivel 5,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Boros Imre közgazdász a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, amikor gazdasági visszaesésről beszélünk, két adatot kell figyelembe vennünk,  a GDP-t és a nemzeti jövedelmet.

Hozzátette, úgy véli, az emberek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a GDP-adatoknak, és szinte jelentéktelenné fokozzák le a nemzeti jövedelmet, annak ellenére, hogy a magyar létnívó nem annyira a GDP-től, sokkal inkább a nemzeti jövedelemtől függ.

Ez annak köszönhető, hogy a vásárlóerő a nemzeti jövedelemmel van kapcsolatban, tehát ha a vásárlóerő jól alakul, akkor áll, és bizonyítást nyer az a teória, hogy a gazdasági visszaesés, ha lesz egyáltalán, csak egy-két hónapra, március–áprilisra fog szorítkozni – mondta, és hozzátette, azonban az szinte biztos, hogy a szolgáltatásszektorban a jelentős visszaesés nem csak az említett két hónapra igaz.

 

(Forrás: sikeresceg.co.hu, hirado.hu/Fotó: pixabay.com)