Jump to content

Közel egymilliárd forinttal nőtt a Trans-Sped csoport árbevétele tavaly

2020. 07. 29. 15:36

Közel egymilliárd forinttal nőtt tavaly az előző évhez képest a Trans-Sped csoport nettó árbevétele, amely meghaladta a 21,3 milliárd forintot, adózás utáni eredménye pedig több mint 700 millió forint volt - közölte a magyar  magántulajdonú logisztikai szolgáltató kedden az MTI-vel.

Közleményük szerint a sikeres év eredményének jelentős részét a debreceni székhelyű Trans-Sped további fejlesztésére és beruházásokra fordították.

Többek között ennek is köszönhető az, hogy a logisztikai szektort is súlyosan érintő koronavírus-járvány miatti krízishelyzetben a cég minden tehergépjárműve mozgásban maradt, és a szakembergárdáját is meg tudta tartani. A fejlesztések kiterjednek a vállalatcsoport egészére: új vállalatirányítási és új belső kommunikációs rendszert vezettek be, saját szakmai szoftvert fejlesztettek, raktárkapacitást bővítettek és az irodák méretét is növelték - tették hozzá.

Közölték: a 2020 januárjában elindult Vectura nevű szoftvert három éve kezdte el fejleszteni a Trans-Sped. A több százmillió forintos projekt egy olyan szállítmányozási és fuvarozási folyamatot átfogó rendszer, amely a teljes fuvarszervezési adminisztráció digitalizációját valósítja meg. Az új szoftvernek köszönhetően a szállítmány útjának megszervezésétől kezdve a sofőröket érintő adminisztráción át egészen a számlázásig egy felhőalapú rendszerben dolgoznak a szakemberek.

Ezzel párhuzamosan kezdte el a vállalat a Fuel Wizard nevű, big datán és a gépi tanuláson alapuló sofőrviselkedés-elemzési megoldás fejlesztését, melynek legfontosabb célja az üzemanyag-fogyasztás csökkentése környezetvédelmi és gazdaságossági szempontok figyelembevételével. Ez a szoftver is a tesztelési időszakba ért idén, és összekapcsolható a Vecturával, hogy a legfontosabb adatok a cég számára egy felületen legyenek elérhetőek.

A Trans-Sped közleménye szerint az elmúlt 30 év alatt a 3 dolgozóból álló szállítmányozó vállalkozásból 800 embert foglalkoztató, országos irodahálózattal és 200 ezer négyzetmétert meghaladó országos raktárkapacitással rendelkező, a teljes logisztikai szolgáltatási palettát lefedő cégcsoport vált. Az ügyfelek kiszolgálásán több mint 200 irodai alkalmazott dolgozik. A fejlesztések jobb munkakörülményeket eredményeznek és egyben stabil alapot nyújtanak a további bővüléshez - jegyezték meg.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)