Jump to content

Adóhatósági eljárások befolyásolásának ígéretével csaptak be vállalkozókat

2020. 09. 17. 15:35

Adóhatósági eljárások befolyásolását ígérte vállalkozóknak az a két férfi és egy volt NAV-dolgozó, akinek a letartóztatását indítványozza a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre azt írta: a három férfi ellen bűnszövetségben, vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást.

A gyanú szerint 2019 szeptembere előtt a két férfi és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt munkatársa abban állapodott meg, hogy vállalkozókat győznek meg arról, hogy hivatalos személyek megvesztegetésével, illetve befolyásolásával a velük kapcsolatos adóigazgatási, illetve a NAV hatáskörébe tartozó büntetőeljárásokról információkat szereznek, és azok további menetét a megrendelő érdekeinek megfelelően irányítják. A gyanúsítottak részben összekötőkön keresztül mintegy 20 gazdasági társaság döntéshozóitól több tízmillió forintot szereztek így meg azt a látszatot keltve, hogy a pénz egy részét hivatalos személy részére továbbítják. A valóságban azonban a hivatkozott kapcsolatrendszerrel nem rendelkeztek és a jogtalan előnyként átvett vesztegetési pénzt saját céljaikra fordították - írta Keresztes Imre.

Az ügyben a héten tartottak öt embernél kutatásokat, a bűnügyi akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Készenléti Rendőrség munkatársai is közreműködtek.

A nyomozó ügyészség a hivatali kapcsolatukra valótlanul hivatkozó három személy őrizetét elrendelte, a kutatások során náluk 25 millió forint készpénzt foglaltak le. Ők sem, és a vesztegetésért, valamint a befolyás vásárlásáért kihallgatott gyanúsítottak sem tettek vallomást.

A letartóztatásokról a nap folyamán dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája - írta a főügyész.

(Forrás: sikeresceg.co.hu, MTI/Fotó: pixabay.com)