Az MKIK GVI negyedéves vállalati konjunktúrafelmérésében 350 cégvezető véleményét kérdezték cégük üzleti helyzetéről és kilátásairól.
A közleményben kiemelték, a júliusi negyedéves konjunktúramutató 32 pontos értéke lényegében elérte a koronavírus-járványt közvetlenül megelőző időszak, 2020 januári 33 pontos szintjét.
A közleményben rámutattak arra, hogy a 2010-ben megkezdett felmérés történetében kizárólag 2020 áprilisában és júliusában fordult elő, hogy negatív tartományba került a mutató, 2020 októberében ismét pozitív tartományban volt, az emelkedés - bár csökkenő ütemben - 2021-ben is folytatódott.
Hangsúlyozták, hogy a 2020. áprilisi eredményeket nagy mértékben befolyásolták a koronavírus-járványra és az ezzel összefüggő gazdasági leállásra vonatkozó első benyomások, tapasztalatok, a júliusi és az októberi adatok pedig már a kijárási korlátozások feloldását követő újraindulással kapcsolatos tapasztalatokat is mutatták.
A negyedéves bizonytalansági mutató értéke továbbra is 38 ponton áll, áprilishoz képest nem változott.
A negyedéves konjunktúramutató értéke a feldolgozóipari vállalkozásoknál a legmagasabb, 35 pont, a kereskedelemben 34 pont, az építőipari cégek körében 33 pont, míg az egyéb gazdasági szolgáltatást nyújtó cégek körében 27 ponttal a legalacsonyabb - közölte az MKIK GVI.