Jump to content

Megadóztatnák az internetes óriáscégeket

2017. 07. 11. 19:33


Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter arra kérte az Európai Uniót, hogy a kontinensen fizettesse meg a rájuk eső méltányos adót az olyan amerikai internetes óriáscégekkel, mint a Google, az Amazon vagy a Facebook.

“Most jövök a G20-csoport találkozójáról Hamburgból, és megmondhatom, hogy a mai világ nem a gyengéknek való” – fogalmazott a tárcavezető a dél-franciaországi Aix-en-Provence-ban egy gazdasági fórumon.Amikor Putyin, Trump és Erdogan áll velünk szemben, itt az idő, hogy Európa magához térjen, hogy megvédje az érdekeit, hogy megfizetesse azt a adót a Google-lal, az Amazonnal, a Facebookkal, amellyel az európai adófizetőknek tartoznak” – tette hozzá Bruno Le Maire a hallgatóság tapsvihara közepette.

A többségében amerikai internetes nagyvállalatok, mint a Google, az Apple, a Facebook vagy az Amazon különböző pénzügyi megoldásokkal törekszik adóoptimalizálásra, azaz arra, hogy minél kevesebb adót fizessen egy-egy országban.

Franciaországban a Google évek óta nyomás alatt áll, a hatóságok 1,115 milliárd euró adótartozást próbálnak behajtani a cégen. Egy hónappal ezelőtt azonban a párizsi közigazgatási bíróság jelentéstevője szakvéleményében a Google-nak adott igazat azzal, hogy úgy vélte: nem kötelezhető adóhátralék befizetésére Franciaországban az amerikai vállalat. Az ítéletet a bíróság július végén mondja ki.

(Forrás: penzugyguru.hu; mti.hu; kép: FreeDigitalPhotos.net)