Jump to content

Masszőröket, szoláriumokat ellenőrzött a NAV

2016. 05. 31. 06:20

Tizenhat hónap alatt ezer esetben vizsgálta az adóhivatal a masszőröket, a szoláriumokat, a fürdőket és a fogyasztószalonokat. A különféle szabálytalanságok miatt több mint 170 millió forint büntetést szabott ki, a legtöbbször a nyugta hiányzott - olvasható a Magyar Időkben.

Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője a napilap kérdésére elmondta: tavaly 750 alkalommal végzett különféle ellenőrzéseket a NAV, idén május közepéig pedig majdnem háromszáz további vizsgálat fejeződött be. A tavalyi hatósági eljárások körülbelül egyötödében akadt kisebb vagy nagyobb probléma, idén viszont már négyből egy esetben vonták kérdőre az érintett szolgáltatót.

Tízből négy

A szóvivő szerint a legnagyobb gond továbbra is az volt, hogy a masszírozást, fogyasztást, barnítást, feltöltődést kínáló vállalkozás nem adott nyugtát. Tíz szabályszegést feltáró ellenőrzésből négynél volt ez a probléma. Emellett gyakorta akadtak gondok a különféle nyilvántartásokkal, máskor bizonyos adatok közléséről feledkezett meg az adott vállalkozás, megint máskor pedig a feketén foglalkoztatott alkalmazottak miatt szabott ki bírságot a NAV.

Kis Péter András hozzátette: a szóban forgó 16 hónapban hétszázmillió forintnyi be nem vallott jövedelemre bukkantak a hatóság revizorai.

(Forrás: privatbankar.hu / Kép forrása: FreeDigitalPhotos)