Jump to content

Rengeteg magyar céget izgat az első uniós 0%-os hitel

2016. 06. 23. 19:21

Jelenleg 25-30 milliárd forintnyi fejlesztésről folynak tárgyalások az MFB Pontokon elérhető nulla százalékos uniós hitel keretében, ami nem jelenti azt, hogy a 44 milliárd forintos GINOP pályázati keret már elfogyott, mindenesetre igen jelentős az érdeklődés országszerte a vállalkozások felől - többek között ezt jelezte az MFB Pontokat és az első terméket bemutató országos rendezvénysorozat keddi debreceni állomásán Eőry Gábor, az MFB Zrt. Értékesítés-irányítási Igazgatóság ügyvezető igazgatója.

Eőry hozzátette: az ügyféltárgyalások alapján tegnapig összesen 2,5 milliárd forintnyi hitelkérelmet be is rögzítettek már az MFB rendszereibe, azaz a múlt csütörtöki győri konferenciához képest néhány nap alatt félmilliárddal bővült a hitelkérelmek együttes volumene. Eőry Gábor tájékoztatása szerint egyelőre nem tudható, hogy bővíthető-e a GINOP éves menetrendjében 44 milliárd forinton rögzített keretösszeg (GINOP-8.3.1-16), tekintettel a rendkívül erős vállalkozói érdeklődésre.

Előadásában többek között azt mutatta be, hogy az MFB Pontok hálózatában a 2014-2020-as uniós ciklus 730 milliárd forintnyi visszatérítendő forráskeretéből a mintegy 450 milliárd forintnyi hitelalapú forrás érhető el, illetve azok a termékek, amelyek a hitel mellett vissza nem térítendő támogatást is tartalmaznak (kombinált termékek). Az első hitelalapú GINOP-termékről azt mondta: ma Magyarországon nincsen ennél jobb hitelprogram, ami elérhető lenne a kkv-k számára és valóban nulla százalékos, mert nem szeretnénk forrásokat elvonni a vállalkozások elől.

A közelmúltban megjelent új nulla százalékos uniós hitelprogram olyan cégek és olyan fejlesztések finanszírozását is szolgálja, amelyek eddig nem jutottak hozzá bankhitelhez, mert a fedezeteik mérete, vagy például múltbeli pénzügyi adataik ezt nem tették lehetővé - hangsúlyozta a GINOP-8.3.1-16 kódszámú termék fontos előnyét előadásában Ölveti Zsolt. A Hajdú Takarék Takarékszövetkezet ügyvezetője arra is felhívta a figyelmet a 44 milliárd forintos keretösszegű hitelhez egyszerűsített elbírálási folyamaton keresztül lehet hozzájutni, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy csak 150 millió forint felett van egyedi hiteldöntés, alatta nem kell részletes üzleti terv és scoring alapon születik a döntés.

A termék előnyei között említette Ölveti azt is, hogy a kamat a teljes futamidő alatt fixen nulla százalékos, nincsenek rejtett plusz költségek, a fedezeti követelmények valóban kedvezőek és a beruházási projekt keretében használt eszközöket is igénybe lehet venni.

(Forrás: portfolio.hu / Kép forrása: FreeDigitalPhotos)