Jump to content

Fogyóban a céges bankszámlák

2016. 06. 30. 08:22

Egyre kevesebb számlát vezetnek a cégek a magyar bankoknál, egyrészt mert a válság utáni hitelezés még éledezőben van, másrészt a pénzintézetek is előszeretettel élnek a termékkapcsolásos kedvezményekkel. A kisebb cégeknél az OTP a nyerő, a nagyok viszont már a K&H-nál vannak legnagyobb arányban.

Nehéz éveken van túl a hazai bankrendszer, és a gazdasági társaságok működésének jogi környezete is sokat változott. A legzivatarosabb éveket a pénzintézeti szféra és vállalkozások is maguk mögött tudják, de úgy tűnik, ezalatt a cégek bankválasztási szokásai is komoly változásokon mentek át. „A legszembetűnőbb fejlemény, hogy az egy társaságra jutó bankkapcsolatok száma szinte minden vállalati méretkategóriában csökkent – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató igazgatója, hozzátéve, hogy csökkenés nem drámai, de már maga a csökkenő trend is komoly kérdéseket vet fel.

„Egy fejlődő gazdaságban a gazdasági társaságok banki termékpenetrációja elméletileg növekedő pályán mozog, mivel nő a hitelezés, és megindul a banki verseny az ügyfelekért, ami erőteljes termékfejlesztésben is megnyilvánul” – mondja az Opten igazgatója. Mivel a hazai bankrendszer sokszereplős, és viszonylag fejlett, a növekedő termékhasználat a bankkapcsolatok számának emelkedését hozhatná, de a cégbíróság által közzétett bankszámlaszámok nem ezt mutatja.

A hazai vállalkozások átlagos bankkapcsolatainak száma alig haladja meg az 1-et, de még az 1 milliárd forint feletti szegmensben is csak 2 körül mozog az átlag, és ezek az arányok az elmúlt években még csökkentek is.

Pertics Richárd szerint a jelenség mögött három fő tényező állhat. Az első viszonylag prózai: az elmúlt évek bankbezárásai, és –csődjei következtében csökkent a választható bankok száma. Hiba lenne azonban tisztán ezzel magyarázni a jelenséget, hiszen a bankpiac főszereplői jellemzően megmaradtak, és változatlanul működnek. Ugyancsak fontos tényező a hitelezés visszaesése. Magyarországon a vállalati hitelezés volumene 2015-ben is csökkent, csakúgy, mint a projekthitelek száma és értéke és mindkettő jócskán elmarad még a 2008-as utolsó békeév értékeitől. Ennek következtében a kifutó hitelügyletek száma meghaladja az újakét, ami miatt sok bankkapcsolat szűnhet meg ezekben ez években.

(Forrás: profit7.hu / Kép forrása: FreeDigitalPhotos)