Egyre sürgetőbb a Jeremie pénzek kihelyezése a kockázati tőkéseknek, hiszen ha 2015 végéig nem fektetik be, küldhetik vissza Brüsszelbe. Ez azt is jelentheti, hogy most kedvezőbb feltételekkel juttathatja cégét tőkéhez.
Az idén már csak 20 826 szállítmányozó vállalkozást regisztráltak Magyarországon a 2012-ben működő 21 126 helyett; két év alatt 25 százalékkal, 6,74 százalékra nőtt a bedőlési arány a szektorban - derül ki az Atradius Hitelbiztosító kedden közölt legfrissebb elemzéséből.
Egyre több cégvezető gondolkodik távlatokban és készít stratégiai tervet, a vezetők közel kétharmada egy-két évre tekint előre - derül ki a CIB Bank a kis- és középvállalati vezetők körében végzett Stafétabot kutatásából.
Az üzletek vasárnapi zárva tartása mellett vannak nyomós érvek, de azt is figyelembe kell venni, hogy ez mintegy 15-20 ezer dolgozó elbocsátásával járhat - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.
Magyarország az átlag felett teljesíti az Európa 2020 stratégia célkitűzéseit, de a folytatáshoz az is kell, hogy a sikeres országokat az unió ne korlátozza a gazdasági autonómiájukban - mondta Turóczy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén Budapesten.