Jump to content

Megéri a munkavállaló egészségébe „fektetni”?

2016. 04. 04. 09:42

Az egészséges munkahely a munkavédelem és biztonság biztosításán kívül a stresszmentes környezet, a sportolásra való lehetőség biztosítása, az egészség támogatása nem csak a munkavállalónak jó, de megtérülő befektetés a munkáltató számára is.

Az OECD egészségügyi felmérése szerint Magyarország a legkevésbé egészségtudatos országok közé tartozik, az elhízottak arányában pedig az első helyen áll Európában. Ebből kiindulva mindenképp szükség van a munkahelyi egészségfejlesztésre. Azonban ehhez elengedhetetlen a munkaadók szemléletének változása, hiszen legtöbb esetben a dolgozók egészségének támogatásában csak plusz kiadást látnak, ezért nem is szívesen fektetnek ebbe a területbe.

Az egészség gazdasági haszon

Magyarországon sok munkáltató még ma is úgy gondolja, hogy elegendő, ha a Munka törvénykönyvben előírt kötelezettségeknek eleget tesz (munkavédelem, biztonságos munkavégzés, alkalmassági vizsgálatok, stb.), de a dolgozó hogy-léte már nem tartozik rá. Pedig az egészség gazdasági haszon, amelyet a munkáltatók nagy része (általában nagyobb vállalatok) már felismert és e szerint is cselekszik. Utóbbiak véleménye szerint az egészségtudatos munkahely kialakítása és a dolgozók sportoláshoz, egészséges étkezéshez és minden olyan lehetőséghez való hozzásegítése, ami támogatja az „ép testben ép lélek” megvalósulását, az azt is eredményezi, hogy jóval kevesebb betegszabadságot igényelnek (ami magával hozza a kevesebb társadalombiztosítási kiadást is), valamint a munkahelyen eltöltött idő is sokkal eredményesebbé válik.

A munkahelyi stressz kezelése is fontos

Az egészséges munkahelyek kialakításához fontos szempont az is, hogy a munkáltató fordít- e figyelmet a dolgozók stresszkezelésére. A mai felgyorsult világban ez egyre növekvő szerephez jut, hiszen a kezeletlen stressz nem csak a lelket és ezáltal a testet betegítheti meg, hanem fokozhatja a munkahelyi balesetek számát is. Manapság azonban munkáltatói oldalról még nehezebbnek tűnik a stresszel összefüggő kockázatok kezelése, mint a hagyományos munkavédelmi problémák megoldása, holott a munkahelyi stressz kezelése szervezeti feladat, és nem csupán a dolgozók, hanem a munkáltatók számára is fontos. Főként ha arra gondolunk, hogy mindez versenyképességi kérdés is, hiszen aki megfelelő nyugalommal és kiegyensúlyozottsággal tud a munkájára koncentrálni és nincs állandó stressznek kitéve, az sokkal gyorsabban és eredményesebben tud értékteremtő munkát végezni, nem is beszélve arról, hogy jóval csekélyebb kockázatot hordoz a megbetegedésre, azaz a munkából való kiesésre. Ezt alátámasztja egy uniós felmérés is, amely szerint a keresőképtelen napok 50-60 százaléka a munkahelyi stresszel magyarázható.

Megéri egészségessé fejleszteni a munkahelyet

Számos pályázat lát napvilágot az egészséges munkahely kialakítására vonatkozóan, ahogy versenybe lehet szállni a legegészségesebb munkahely címért is. Emellett kizárólag a munkahelyi stresszkezelésben induló legjobbak közé is be lehet kerülni, amely pályázaton az elbírálók olyan vállalkozások vagy szervezetek legjobb példáit keresik, amelyek sikeresek a pszichoszociális kockázatok és a munkahelyi stressz értékelése, megszüntetése vagy csökkentése terén.     

(Forrás: ado.hu / Kép forrása: FreeDigitalPhotos)