Több száz Tesla-tulajdonos került bajba péntek délután, amikor egy szerverhiba miatt egyikük sem tudott hozzáférni autójához.
Fenntarthatósági stratégiája részeként új, úgynevezett ecoSIM kártyát tesz elérhetővé ügyfelei számára a Vodafone. Nem ez az első ilyen lépés a szolgáltató részéről: tavaly a műanyag-felhasználás csökkentése jegyében a SIM-kártyák méretét
A FinTechShow-n bemutatkozott minden idők legfiatalabb fintech startuppere is, aki az iskolákat készpénzmentesítené PupilPay megoldásával. Az idén ötéves rendezvényre már több mint 500-an voltak kíváncsiak a helyszínen és online.
Egy szegedi vállalkozás is részt vesz a világ egyik legnagyobb technológiai eseményén november 1. és 4. között.
A FIFPro honlapján hétfőn megjelent tanulmány szerint a Brüsszeli Egyetem munkatársai 33 ország 282 férfi és női futballistáját kérdezték meg kutatásuk során. A válaszadók 18 százaléka azt mondta, nem tudja,
A Zsolaka Kft. 150-160 millió forintból fejleszt olyan abroncskopás ellenőrző rendszert, amellyel meghosszabbítható a targoncáknál, nehéz gépeknél használt tömör gumiabroncsok futásteljesítménye - mondta a magyar szabadalom ötletét kidolgozó Horváth Zsolt,
Tizenkét magyar cégnek biztosít részvételi lehetőséget a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. az idei AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron - közölte a CED az MTI-vel.
Melyik volt a legsikeresebb 250 kiskereskedelmi vállalkozás az előző üzleti évben a világon és miért? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Deloitte tanácsadócég Global Powers of Retailing összeállítása, amely
A Houdini svéd sportruházati cég NFC-képes eszközzel látja el legújabb vízálló kabátjait.
A Jysk Magyarország lakberendezési áruház a 2020 szeptemberétől 2021 augusztusáig tartó üzleti évben is kétszámjegyű árbevétel-növekedésre számít, miután a társaság nettó árbevétele az előző üzleti évben 13,1 százalékkal, 51,4 milliárd
A tévécsatornák közül az HBO és az HBO Max gyűjtötte a legtöbb, 130 jelölést kedden az amerikai televíziós akadémia Emmy-díjaira; az Eufória című sorozat három kategóriában esélyes. Rév Marcell magyar
Az irodai, kiskereskedelmi, hotel, ipari és logisztikai ingatlanok bérbeadásával, eladásával, illetve értékbecslésével foglalkozó magyar cég, a Robertson Hungary Kft. megvásárolta a BNP Paribas Real Estate Magyarország Tanácsadó és Ingatlankezelő Zrt.-t,