Elindította első tematikus vállalkozásfejlesztési magántőke alapját, a Debreceni Városi Tőkealapot az MFB csoporthoz tartozó, elsősorban közepes méretű vállalkozások tőkefinanszírozásával foglalkozó MFB Invest Zrt. - jelentették be kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
Az országos átlagnál magasabb munkanélküliségi rátával rendelkező régiókban programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a foglalkoztatás ösztönzésére - jelentette be Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár hétfőn Budapesten.
A vízválság megelőzésének megoldásait keresve nemzetközi innovációs ötletversenyt rendez március 26-27. között a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Design Terminal - közölte az alapítvány kedden az MTI-vel.
Döntés született az idei év két legnagyobb keretösszegű kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatán, mintegy 85 milliárd forint új támogatásról - mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára sajtótájékoztatón
Meghirdették a 28. Magyar innovációs nagydíj pályázatot szerdán Budapesten. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke a rendezvényen kiemelte: azokat a vállalkozásokat keresik, amelyek bemutatható, tényleges innovációs tevékenységet végeznek.
Így neveld az álmaidat! címen ingyenes programmal támogatja a fiatal gazdálkodók vállalkozóvá válását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) - közölte a NAK kedden
Elindult a "Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai modernizációjának támogatása" című új pályázati felhívás társadalmi egyeztetése, amely egy újszerű, feltételesen visszatérítendő támogatási formában segíti majd a vállalkozások versenyképességének javítását - mondta
Egyházi épületek energetikai fejlesztésére lehet pályázni októbertől, a keretösszeg 10 milliárd forint - jelentette be szerdai, tihanyi sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.
Két héttel meghosszabbítják a költségtámogatási kérelmek beadását a szárítmány-előállítók számára, akik így augusztus 30-ig rögzíthetik a szükséges dokumentumot a Magyar Államkincstár felületén - közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.
Hétfőtől adhatják be a mikro-, kis- és középvállalkozások a támogatási kérelmeiket kis kapacitású napelemes rendszerek telepítésének támogatására – tudatta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az
Az év második felében 3 milliárd forinttal bővítik az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató, idén megnyitott 6 milliárd forintos keretet, és újdonság lesz, hogy nemcsak eszközbeszerzésre
A kis- és közepes vállalkozások (kkv) saját fogyasztásának részleges kiváltását szolgáló napelemes fejlesztéseket támogató pályázatok május végén jelennek meg - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.