Megjelent 7,3 milliárd forintos keretösszeggel a hazai zöld gazdaság kapacitásainak fejlesztését támogató felhívás. A pályázatok 2020. augusztus 31-től nyújthatók be – tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakpolitikai támogatásával a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) meghirdeti Startup Factory pályázati felhívását. A kiírás 2 milliárd forinttal támogatja a startupokat felkaroló
A tervezettnél több agrártámogatást kap Magyarország az Európai Uniótól, mint amire számítani lehetett – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán az M1-en.
Átlépte a százezret a babaváró támogatást igénylő párok száma, azaz legalább kétszázezer fiatalnak nyújtott segítséget a kormány – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten,
Új, 2 milliárd forint összegű kkv-támogatási program elindítását jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban, amelyben hangsúlyozta, az új világjárvány nyomán kialakuló új világgazdasági korszak
A Széchenyi Kártya program válsághelyzetre kidolgozott új termékeinek indulása óta, 2020 május 15-étől eddig több mint 210 milliárd forint államilag támogatott hitel felvételére fogadtak be mintegy 7500 kérelmet, ebből több
A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására létrehozott Gazdaságvédelmi akcióterv keretében Komárom-Esztergom megyében eddig 9287 dolgozónak igényeltek különféle bértámogatásokat - mondta Schanda Tamás kedden Esztergomban, ahol a Spori Print Vincze Kft. nyomdájában
A mezőgazdaság és az élelmiszeripar szereplőinek 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási programot készített elő az agrártárca - jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden Újhartyánban egy baromfitelep átadása alkalmából tartott ünnepségen.
Az agrártárca 100 milliárd forintos programmal indítja a nyarat: a már bejelentett állattenyésztési és kertészeti felhívások mellett öntözésfejlesztésre is pályázhatnak a gazdák – közölte az agrárminiszter a Magyar Nemzettel.
Egy hét alatt több mint 12 ezren pályáztak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. magánszálláshely és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírására 37,06 milliárd
Továbbra is lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra, keresik annak lehetőségét, hogy megduplázzák a támogatás 50 milliárd forintos keretösszegét - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és
Felülmúlta a várakozásokat az érdeklődés a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására hétfőn reggel 8-kor megnyílt, 5 milliárd forint keretösszegű pályázaton, már az első órákban csaknem 900-an nyújtottak