Hetvenmilliárd forintot meghaladó értékben terveznek magas hozzáadott értékű beruházásokat vezető multinacionális nagyvállalatok Miskolcon, ennek eredményeként a következő két évben a legmodernebb technológiákat telepítik a város ipari parkjaiba - közölte a
A nyári jogszabály módosítás alapján ugyan eltörlésre került az adóelőleg-kiegészítési kötelezettség társasági adó tekintetében, mégis számos társaságnak érdemes lehet mérlegelni az önkéntes feltöltés lehetőségét.
Újabb gazdasági visszaesés közeleg, hazánkba azonban várhatóan lassabban és kevésbé markánsan gyűrűzhet be a recesszió, mint tíz évvel ezelőtt. Nem mindegy, hogyan reagálnak majd a családi cégek, mivel a hazai
A Fejér megyei cégek nettó árbevétele 2018-ban 8 százalékkal nőtt az előző évhez képest - mondta el a NAV Fejér Megyei Adó és Vámigazgatóság igazgatója szerdán a Fejér Megyei Kereskedelmi
A GB & Partners által kezelt Exim Exportösztönző Magántőkealap tőke befektetése révén indult el a forradalmi fizetési szolgáltatás Magyarországon novemberben és vezethetik be a környező országokban, elsőként decemberben Ukrajnában. A
Az egyszerűsített vállalkozói adó, közismertebb nevén az eva 2020. január 1-jén megszűnik. A vállalkozók nagy része azonban még nem döntött arról, hogy milyen adónemre tér át a határidő lejárta után.
A Magyar Telekom jövőre legfeljebb 450 munkavállalót épít le, és 5 százalékkal emeli a béreket a társaságnál az érdekképviseletekkel kötött megállapodása alapján - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
A vártnak megfelelően szerény mértékben javult novemberben az üzleti hangulat Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése alapján.
Abban az esetben is el lehet állni egy online vásárlástól, ha nem tetszik a termék - mondta Böröcz Helga közjegyző.
Többek között a cukorbetegség visszaszorítása és a szeméthegyek ellen, valamint a tiszta energiáért, azaz egy fenntartható, zöldebb világért szállhatnak harcba a magyar megtakarítók. A fenntarthatósági célokat ugyanis pénzügyi döntésekkel is
Az egyik legsikeresebb banki megoldás az ATM-es készpénzbefizetés: a K&H-nál ma már 10-ből 7 készpénzbefizetést az automaták intéznek. Az idén több mint 1 millió alkalommal, vagyis naponta átlagosan több mint
Egyetlen év alatt ötezer milliárd forintot tesz ki az online vásárlások mértéke Magyarországon - mondta Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora szombat este az M1 aktuális csatornán.