Az előző negyedévben felállított történelmi csúcs után továbbra is derűlátók a mikro-, kis- és középvállalkozások a K&H kkv bizalmi index felmérés legfrissebb, harmadik negyedéves adatai szerint. A következő egy évben
A gazdaság újraindítása érdekében a legkisebb vállalkozások számára elindult a Széchenyi Mikrohitel GO! új hitelkonstrukció a Széchenyi Kártya Programban, amely a mikrovállalkozások beruházási céljait segíti - jelentette be György László,
Nagy segítség a rászoruló családi, mikro- és kisvállalkozásoknak, hogy a kormány meghosszabbította a hitelmoratóriumot a vállalatok számára is - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke az MTI-nek.
Beindult az ipar a kézműves szakmákban, a lakossági szolgáltatásokban is, és tekintettel az átoltottságra remélhetően a jövőben nem lesz olyan helyzet, ami miatt újra be kellene zárni a vállalkozásoknak -
Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6
A Takarékbank 7,7 százalékról 8 százalék környékére, a K&H Bank 6,7 százalékról 7 százalék felettire javította a bruttó hazai termék (GDP) idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.
A COVID-19 pandémia egyik fontos következménye volt, hogy a lezárások és a tömeges otthoni munkavégzés bevezetése után a digitalizáció az élet szinte minden területén előtérbe került. Fontos kérdéssé vált, hogy
Magyarországon az üzleti bizalom szintje a 2020. tavaszi mélypontot követően folyamatosan javul, 2021 áprilishoz képest az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete negyedéves konjunktúramutatója 27-ről 32 pontra nőtt - közölte a
A koronavírus-járvány minden bizonnyal örökre megváltoztatta fogyasztási szokásainkat, hiszen mindennél fontosabbá vált a kényelmes és mindenekelőtt biztonságos vásárlás. Az e-kereskedelemben soha nem látott eredményeket hozott a karantén-bumm: 2021 júniusában az
Több mint 1100 nyertes pályázat keretében, több mint 7,5 milliárd forint támogatást kapnak a kistelepülési önkormányzatok a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn,
Fizetésemelésre és több béren kívüli juttatásra számíthatnak a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozók a cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait és terveit vizsgáló K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves
Felélénkítette a Széchenyi Kártya Program GO! a vállalkozási hitelek piacát, jelentős érdeklődésről számoltak be az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek.