Az utóbbi időben több cég is elvitte egyes termelési egységeit Magyarországról, emellett már a tervezett bővítések egy része is elmaradt a munkaerőhiány miatt – írja csütörtöki számában a Magyar Idők.
Becslések szerint 2020-ra az ügyfelek és a vállalatok közötti interakciók 85 százaléka teljesen automatizált lesz, a rendszerek jelentős részét pedig mesterséges intelligencia alapú algoritmusok segítik majd.
Óriásit lép előre a hazai piacon a világ egyik legnagyobb mobilvállalata a UPC bekebelezésével.
A Kárpát-medencei vállalkozásoknak május 25-ig lehet pályázni az idén először meghirdetett Érték és Minőség Nagydíj tanúsító védjegyre, 47 főkategóriában - közölték a kiírók.
A pozitív visszajelzések jobb teljesítményre sarkallnak, az építő kritika a fejlődést segítheti. Sok cég anyagi juttatásokkal honorálta a dolgozóit, ám a válság miatt a legtöbb helyen leállították az ilyen kifizetéseket,
Szűk egy hét van hátra az szja-bevallások beküldésére, illetve kiegészítésére, idén ugyanis a pünkösdi ünnepek miatt május 22. a határidő.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ismét sikeres évet zárt: a termelés az elmúlt esztendőben 4,1 százalékkal haladta meg a 2016-ost, több mint 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autó készült Kecskeméten. De
Idén 130 céggel folytat tárgyalásokat Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), , amelyek ha sikeresen zárulnak, akkor az ide érkező befektetések közel 8 milliárd eurót tesznek majd ki – mondta Ésik Róbert
A Wizz Air, történetének legjobb 12 hónapos időszakát zárta. Rekordszámú, több mint 30 millió utas választotta a Wizz Airt az elmúlt év során, ami 24 százalékos növekedést jelent az azt
Boros Imre és Bogár László közgazdászok szerint a továbbiakban a magas hozzáadott értéket eredményező gazdasági megoldások bővítése csökkentheti lemaradásunkat a nyugatinak mondott gazdaságoktól.
Közeleg a személyi jövedelemadó-bevallási határideje. Ezért az adóhivatal ügyfélszolgálatai május 22.-éig rendkívüli nyitvatartással várják az ügyfeleket.
Hatalmas növekedési lehetőséget jelent egy cég számára a szervezetfejlesztés. A családi vállalatok számára azonban ez dupla kihívás a családi és üzleti szerepek összefonódása miatt. A tudatosan menedzselt változáshoz konkrét kiindulási