Külön honlap is segíti a család és a karrier összeegyeztethetőségét - hívta fel a figyelmet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munka-magánélet program vezetője.
Tízből hét kkv tervezi, hogy béren kívüli juttatást ad dolgozóinak, ami az egy évvel korábbi mélyponthoz képest hatalmas ugrás – derül ki a K&H kis- és középvállalkozás (kkv) bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Jelenleg a munkába járás költségtérítése a legnépszerűbb, amit a 100 ezer forintig adómentesen adható készpénz és a 13. havi fizetés követ. A több éven át első étkezési Erzsébet-utalvány ezzel épphogy lecsúszott a dobogóról.
Egy jó minőségű munkásszállás komoly megtartó erővel bír a kékgallérosok körében – vélik a Staff House Zrt. által megkérdezett humánerőforrás-szakemberek.
Vadonatúj, innovatív vállalkozó és közösségbarát weboldal kezdte meg működését Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara összefogásában.
Feltételek és kötelezettségek előírása mellett járult hozzá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. megszerezze az Invitel Távközlési Zrt.-t.
Kedd éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető
Négy vendéglátóhelyen indul, de a HEINEKEN Hungária futótűzként terjesztené tovább "műanyagpohár mentes május" mozgalmát.
Tovább folytatja műanyagszemét okozta környezetszennyezés elleni küzdelmét az adidas Running és a Parley for the Oceans.
Az OTP-csoport a várakozásoknál magasabb, 65,0 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el az első negyedévben, ami 5 százalékkal alacsonyabb az előző negyedévinél, és 23 százalékkal meghaladja az egy évvel
A minőségi munkahelyeket és a hatékony szociális védelmet előtérbe helyező országok ellenállóbbnak bizonyultak a válsággal szemben - állapította meg az Európai Bizottság jelentése, amely a gazdasági válság utóhatásait vizsgálta.
A versenyképesség olyan szinten meghatározó, korunk informatikai fejlettségére visszavezethetően, hogy csak kapkodják a fejüket a menedzserek. A legnehezebb feladatuk a lehető legjobb információhalmazzal dolgozni, kihalászni azokat az adatokat, amik alapján
Az új ciklusban az unió az eddiginél nagyobb mértékben támogatná a kkv-szektort és az infrastrukturális beruházásokat is, és célként jelölte meg, hogy a jövőben több forrás jusson az Erasmus+ programra