Újra elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) számára a "Kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című pályázati felhívás, amelynek korábbi 22 milliárd forintos keretösszegét a jelentős érdeklődésre tekintettel
A virtualizáció, a nyilvános és privát felhők biztonságos használatához a Micro Focus szakértői összegyűjtötték az öt legkényesebb területet és a lehetséges megoldásokat.
Nem csalás, nem ámítás: 80 ezerért az van a motorháztető alatt, amit a konkurencia kétszer-háromszor annyiért ad.
Görögország lezárta az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében folytatott hároméves gazdasági kiigazítási programot, de továbbra is arra kell összpontosítani, hogy az ország hatékonyan kezelje a válság éveinek társadalmi és gazdasági
Egyelőre nem léphet amerikai piacra a Richter méhmióma elleni készítménye.
Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos keresete 11,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a májusi 10,9 százalékos emelkedés után - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az előző európai uniós pénzügyi ciklus 760 milliárd forintos keretéhez képest kétszer annyi pályázati forrás áll rendelkezésre a jelenlegi ciklusban a megújuló energia termelésével kapcsolatos beruházásokra.
Imre Krisztián ötlete és projektje nyerte az EU Üzleti Csúcstalálkozóján „Az év innovátora” díjat, ami azon túl, hogy hatalmas elismerés, egy fontos állomás a startup életében.
A Ford okoskabátja a navigáció megkönnyítésén keresztül növeli a kerékpározás biztonságát.
A karpánt népszerűsége nem véletlen, hiszen számtalan funkciót sikerült összezsúfolni egy karóra méretének felét kitevő területen.
A kereskedőóriás még januárban nyitotta meg a nagyközönség számára első üzletét Seattle-ben. A pénztárak nélküli kísérleti bolt alapkoncepciója sikeresnek bizonyult, így az Amazon idén még további hat egység megnyitását tervezi.
Az élet szinte minden területén fejlesztik a digitális megoldásokat, nincs ez másképpen az agráriumban sem. Egyre több GPS-alapú traktor dolgozik a földeken, egyre több mini meteorológiai mérőállomások működik, és az állattartásban is megjelentek a szenzorok, automata etetők.