Szerkesztőség
2015.06.23.
A vállalkozások kutatás-fejlesztéssel (K+F) kapcsolatos ráfordításai a 2010-2013-as időszakban jelentősen nőttek, ennek eredményeként kilenc évnyi, 1 százalék körüli stagnálás után 2013-ra 1,41 százalékra nőtt a GDP arányos K+F költés Magyarországon - derült ki a Deloitte K+F szektorról alkotott körképéből.
Szerkesztőség
2015.06.22.
Nem ad felmentést a nyári főszezonban sem a vasárnapi zárva tartás alól a balatoni régióban a gazdasági tárca - derült ki Varga Mihály gazdasági miniszternek a Balatoni Szövetség küldött leveléből. Természetesen ez a szigor érvényes a többi kiemelt üdülőhelyre és a világörökségi területekre is.
Szerkesztőség
2015.06.19.
Két szempont miatt is megérheti a kis- és középvállalkozásoknak megtanulni a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS-ek) elkészítését. Egyrészt az egységes formátum a külföldieknek is könnyen értelmezhető, így jobb eséllyel találni nemzetközi befektetőt, másrészt így megspórolható a helyi számviteli szabályok szerinti beszámoló költsége. A Deloitte szakemberei ezért most összegyűjtötték az IFRS-sel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Szerkesztőség
2015.06.11.
Átrendeződés várható a vállalati bankszámlák piacán, ugyanis az MKB Bank és a Budapest Bank állami kézbe kerülése és várható összeolvadása következtében a két pénzintézet által kezelt összesen több mint 113 ezer vállalati bankszámla összpontosul majd egy intézményben - közölte a Bisnode Magyarország Kft.
Szerkesztőség
2015.06.08.
Az áprilisi export euróban számított értéke 8,9, az importé 9,3%-kal haladta meg a tavalyit, a külkereskedelmi mérleg aktívuma így 20 millió euróval emelkedett. A minisztérium szerint ebben az autógyárak fokozott termelése és az agrárium ünnepi forgalomnövekedése játszotta a legnagyobb szerepet. Az év első négy hónapjában is hasonló növekedést mért a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők szerint a gyenge euró, az alacsony olajár és a mennyiségi enyhítés együttesen szolgálja a növekedést.
Szerkesztőség
2015.05.26.
Az egyszemélyes, vagy magánszemélyekből álló kisvállalkozások jelentős összegeket spórolhatnak meg az adófizetésnél, ha a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) hatálya alá jelentkeznek be. Emellett nagyságrendekkel kevesebb papírmunkával is jár a könyvek vezetése – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Szerkesztőség
2015.05.21.
A környező országokhoz képest is magas Magyarországon a gazdasági szereplők körében azoknak az aránya, akik úgy érzik, széleskörű a korrupció az országban - derült ki az EY könyvvizsgáló és tanácsadó cég megrendelésére készített felmérésből. Az eredményeket szerdán Budapesten ismertette Biró Ferenc, az EY visszaélésekkel kapcsolatos kockázatkezeléssel foglalkozó partnere.
Szerkesztőség
2015.05.18.
Körülbelül húszezer cég juthat nem várt anyagi támogatáshoz a következő évi adócsomag egyik új megoldásával. A módszer lényege szerint az állam nem fizettetné ki a cégekkel az adott évi adót, hanem kamatmentes kölcsönbe adná nekik.
Szerkesztőség
2015.05.15.
Az elmúlt két évben csaknem 100 milliárd forint érkezett az OTP SZÉP-kártyákon keresztül a főleg kis- és középvállalkozások által működtetett belföldi turisztikai ágazatba. Május 31-ig pedig még további 2 milliárd 60 millió forint vár elköltésre a 2013-ban feltöltött 67,8 milliárdból, ezt követően a kártyán maradt összeget elveszítik a kártyabirtokosok - figyelmeztetett a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Szerkesztőség
2015.05.14.
Most a parlament elé kerülő adótörvény-javaslat az elmúlt tíz év legrövidebb adócsomagja. Alig több mint 30 paragrafusból áll, s az adócsökkentés költségvetését megalapozandó nem tartalmaz új adót vagy adóemelést, a közterhek vagy mérséklődnek vagy nem változnak - mondta Tállai András.
Szerkesztőség
2015.05.13.
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt, Magyarország pedig minden negyedik áfaforinttól. Az erre válaszul adott túlzott adminisztráció növelés azonban gátolja a gazdasági növekedést és csökkenti az adott ország vonzerejét - hívták fel a figyelmet a LeitnerLeitner szakértői, Hannes Gurtner és Jancsa-Pék Judit kedden, a XVII. Európai áfa konferencia alkalmából tartott sajtótájékoztatón Budapesten.
Szerkesztőség
2015.05.07.
Tízből hatan azt szeretnék, hogy a boltok vasárnap is nyitva legyenek – derült ki a Tárki reprezentatív kutatásából. Az 1000 fő megkérdezésével készült, közösségi finanszírozásból elkészült kutatás szerint 59,2 százalék el akarja törölni a zárva tartást.